ÜDVÖZÖLJÜK CSAHOLCON!

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felén,
a szatmári Erdőháton fekszik Csaholc község.
A falu határában folyik a Túr folyó.

Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogató!

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt Csalolc község honlapján!
Községünk Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyik legbékésebb, legemberibb arcát őrző települése, ahol a hagyományok tisztelete, a családok ereje és a közösség összetartása adja mindennapjaink alapját.

Honlapunk célja, hogy átlátható, naprakész és mindenki számára könnyen elérhető információkkal szolgáljon a település életéről. Legyen szó önkormányzati döntésekről, fejlesztésekről, közösségi programokról vagy a helyi értékeink bemutatásáról – szeretnénk, ha itt mindenki gyorsan megtalálná azt, amit keres.

Polgármesterként hiszem, hogy Csalolc ereje a benne élő emberekben rejlik. Abban a szorgalomban, amely generációkon át formálta ezt a vidéket, s abban a nyitottságban, amellyel a jövő kihívásai felé fordulunk. Közös felelősségünk, hogy településünk olyan hely legyen, ahol jó élni, dolgozni, családot alapítani – ahol az otthon szó valódi tartalmat kap.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Bócsi Tamás
Polgármester
Csalolc Község Önkormányzata

Híreink

Csaholcról

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felén, a szatmári Erdőháton fekszik Csaholc község. A falu határában folyik a Túr folyó. A megye székhelyétől, Nyíregyházától keletre, mintegy 100 km-re található a 19,35 km²-en elterülő település. A 491-es útról Mándnál leágazó alsórendű úton közelíthető meg. A környező településekre távolsági autóbuszjáratokkal lehet eljutni.
A kisközség történetének kezdeteiről nem maradtak írásos emlékek, ám régészeti emlékek vonatkozásában gazdag a terület. 1937-ben a Nagyerdő-dűlőben, majd 1979-ben az Erdõőordulóban bukkantak késő-bronzkori leletekre. A kincsek – tokosbalta, kard, lándzsa, sarlók, karperec, kartekercsek, bronzöv-töredék, csengődísz és fűrészlemezek – múzeumba kerültek.
A település nevét a szláv CACH személynév képzős formája alkotja, jelentése: a CACH emberei. A magyar nyelvben a Csahóci » Csahóc » Csaholc fejlődésváltozatok során alakult ki.
A helynevet 1387-ben említik először, amikor első földesurai, a Matucsiak hűtlenségbe estek. Birtokaikat Zsigmond király elkobozta, egy részét 1419-ben Báthori István és Benedek kapta meg királyi adományként. 1524-ben Drágffy András is birtokolta. 1652-ben a király egy másik részt a Kun családnak adományozott, de ekkorra már több nemesi családnak volt benne tulajdonrésze.
A XVII. században a rozsályi uradalom része. A falu egykori történelmi jelentőségét igazolja, hogy 1662-ben a községben tartották Szatmár vármegye ülését.
A település története során sokat szenvedett a háborúktól. 1562-ben a Rozsály alatt táborozó törökök, 1605-ben Básta seregei, 1662-ben és 1665-ben a szatmári német helyőrség katonái dúlták fel. A XIX. század fordulóján az Isaák és Vállyi család birtokában volt.
A falu 1874-ben majdnem teljesen leégett.

Kapcsolat

Csaholc Község Önkormányzata:
4967 Csaholc, Kossuth u. 41.
Tel.: 06-44/566-052 és 06-44/367-888
Ügyfélfogadás:
hétfő – csütörtök 08.00 – 12.00 óráig
Pénteken ügyfélfogadás nincs!
Polgármester: Bócsi Tamás
Fogadónap: csütörtök 14.00-15.00 óráig

Csaholci Közös Önkormányzati Hivatal

(Csaholc, Vámosoroszi, Túrricse, Méhtelek, Kishódos, Nagyhódos, Garbolc)

Jegyző: Bodóné Bartha Beáta
Ügyfélfogadási rendje
Csaholc Községben és a kirendeltségeken:
Hétfő:       Csaholc         8.00-12.00 óráig
Kedd:       Túrricse         8.00-12.00 óráig
Szerda:    Vámosoroszi   8.00-12.00 óráig
Csütörtök: Csaholc         8.00-12.00 óráig

Önkormányzat

Polgármester: Bócsi Tamás

Alpolgármester: Józsa István

Csaholc Község Önkormányzatának képviselői:

Balogh Miklós, Szilágyi András Norbert, Kádár Ágnes

Csaholci Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Elnök: Csőke Szilvia
Tagok: Id. Varga Tibor Lajos, Balogh Márk, Szabó Szilveszter, Balogh István

VÁLASZTÁSOK

Pályázatok